G.H. Annon Lelki
evolúció
médiumi
közvetítés
SZEMELVÉNYEK
ÜZENETEK AZ ELSŐ
SZINTRŐL
Margit ír : " Margit A földi
életemben Margit Anya voltam"
ELSŐ TANÍTÁSI SOROZAT
1989. Január 18. Február
8.
+!
A mai nap tanítása az
én gyűlöletes bűnömről, az irigységről szól, mert én az
életemben semmivel sem voltam elégedett! Mindig a másét szerettem
volna! Azért nagy ez a bűn, mert elfedi az ember értékes
tulajdonságait. A mások sokszor értéktelenebb dolgai felette
állóbbá válnak. Azzok a tulajdonságok, amit mi másban nagyra
tartunk, csak a mi szemünkben nagyok, és azokat a másik ember
sokszor nem is tartja értéknek és nem is azok.
Amikor az egy igaz
Isten az értékeinket elosztotta, azok egyenlőek voltak. De azok
ismerete, és felismerése és azok megtartása az életük egyik nagy
feladata kell, hogy legyen Nemcsak a külső hanem a belső értékeket
is ki kell aknáznunk az eltakaró lepel alól, az pedig úgy sikerül a
legjobban, ha azokat az irigység gyűlölet szülő daganatossága el
nem fedi.
Azért írom ezt le, hogy
te is vigyázz, mert az új életedben olyan emberekkel találkozol
majd, akik úgy gondolod, többek nálad. A mai tanításnak vége.
Holnapig Isten veled.
+!
Az Isten az én bűneimen
keresztül adja a tanításokat. Ne szégyeld a barátaid előtt, mert az
a bűn, ami az enyém volt, az ő bűnük is. Ezt csak azért írom, hogy
az életben tudjanak rajta javítani, mert itt már nincs
javítási lehetőség.
A mai napon az én
szörnyű gyülöletes bűnömről, az új eszmék gyanúsításáról és
azok elvetéséről írok.
Az új eszmék az élet
bármelyik oldalán az első lépés utáni csapat menetét jelentik. Az
viszi előre a tudatot és így az Istenhez való utat megrövidíti. Az
pedig az emberi makacsság miatt nagyon elhúzódhat. A te
barátaid nyitottak erre az útra. Azért írok most neked erről, hogy
tudják meg, hogy az evolúció az egyik legnagyob érték és aki ezen
dolgozik, ne hibázzon a többi területen, mert nem ismeri az itteni
értékrendet.
Az én szememeben csak
innen nézve lettél értékes ember, mert amíg éltem, pontosan azokat
a tulajdonságaidat vetettem meg, amik a legértékesebbek lettek
innen nézve. Azért a tanításaimat add át a te drága és értékes
barátaidnak, a jó Isten az én szavamat megáldotta! Isten
veled
Vasuth László | Címkék: irigységről
G.H.
Annon Lelki evolúció
I - 7
kötet
Médiumi
közvetítés
LELKI EVOLÚCIÓ
SZEEMEVÉNYEK
AZ ELSŐ
KÖTETBŐL
G.H.
Annon bevezetőjével kezdeném azt a sorozatot terjeszteni:
szemelvényekként - az elkövetkezendő
bejegyzésekben. Akinek ezuton is kívánom Isten
áldását hosszú áldozatos munkájára, a Földön és a Földi
létezésén túlra is egyaránt. Köszönöm hogy átadta számunkra ezeket
az általa Prófétai módon lehozott szellemi
tanításokat a különböző szellemi szférákból mely tudások
nélkül aligha foghatnánk fel teljes mélységében a szellemi
Igazságokat, a mai történéseket a Földön. Aligha értenénk meg, a
dimenzióváltást e szellemi megvilágosítások
nélkül.
Szeretettel köszöntelek kedves testvérünk
G.H. Annon áldozatos munkádért melyet az emberiségért hoztál
és hozol napjainkban is. Isten áldjon meg a továbbiakban is minden
gondolatodban - a szíved békéjében, a szíved szeretetében. Azok
kevesek közé tartozol akik oly sokat tettek/tesznek meg
embertársaikért lélektestvéreikért. Akik felemelik a szeretet
gyertyáját a szellemi sötétben a Földön a végidők lezáródása előtti
nehéz időkben.
köszönjük kedves testvérünk...
fénylény
--------------------------------------------------------
G. H . Annon
Kedves
barátaim!
Végre
a kezetekbe tehetem e könyvet, ami rólatok szó, hozzátok szól, a
Lelketeknek a Lelketekről!
Az író
az Isteni Hierarchiai Teremtő Erő, aki feltárja a kapcsolatot Közte
és Köztetek, azt a pillanatot, amikor Beneteket megalkotott,
elindított és magába zárt. E " Tanítások" a lélek evolúciójáról
szólnak, és a Hierarchia egyre magasabb szintjéről érkeznek. Eddig
az Ötödik Szint fejezte be a tanításait.
A
Tanítás - sorozatból megértitek, hogy ISTEN a Lelkek Összessége.
Kibontakozik előttetek az Isteni Egység Hármasságra bontása, mert
Belőle indultunk és Őhozzá érkezünk, utunk megszámlálhatatlan
álomása után.
Ez a
háromdimenziós, testben eltöltött, törölt memoriával megáldott
életsor, amiben most ezt az egy életünket éljük, az evolúció
időtlen sorának csak egy kis hányada.
A
Isteni Hirerarchia - amit a Perpétum Mobile szimbolizál -
viszonylagos spirális haladással hordja, illetve tartja a lelkek
özönét, az 1 pozitív és a 2 negatív
arányával.
Mi - a
most testben élő lelkek -, Hétszintű Hirerarchiájának a
legkritikusabb pontjához értünk. Az anyagiakban elveszett, anyaggal
terhelt lelkek súlya megbonthatja a felépítés egyensúlyát. Ezért
szinte a fizika törvénye szerint, be kell következnie a
rendeződésnek, és ez a rendeződés a "
katasztrófa"
A
szabad akaratunkal irányított cselekedeteink döntik el a haladásunk
sebbességét. Tehát a szabad akaratunkal válunk az Isteni
Hirerarchia pozitív vagy negatív mozgató erejévé. A Tanítások
archaikus nyelvezettel jönnek le, és minden Szintnek megvan a maga
" kódolt" stílusa. Ez ugyan sokszor nehézkessé teszi a megértést,
de a sok ismétléssel, bővítéssel, hasonlattal megfogjátok érteni a
mondanivaló logikai felépítését, s mire elolvassátok a könyvet,
tisztán látjátok a lelkek útját, és elfogadjátok ennek a mostani
életeteknek a nehézségeit, a fájdalmait, de látjátok a feladatot
is.
Álnevet választottam, mert én csak egy médium, egy
eszköz vagyok a Tremtő Erő kezében, akit 26 évig készített fel
ennek az emberfeletti energiának az átvételére, amellyel
"venni" tudom a Számotokra leküldött üzeneteit. Az Egyik
barátnőm rábeszélt, hogy írjam meg az életem történetét, hogy
közelebb kerüljünk egymáshoz. Képekben jelent meg előttem a múlt.
Alid győztem leírni egy- egy látomást. Mikor elkészült, és
elolvastam, akkor vettem észre, hogy az életem legnehezebb karmáit
tártam fel elttetek: a születést, a gyermek - szülő - testvér
kapcsolatot, a házasságot és a halált.
Az
Isten, akit gyötrelmeimben sokszor elhagytam, de mindig
megbocsájtott, végül is méltónak talált arra, hogy lehozhassam a
Tanításait, és átadahassam Nektek,hogy tanuljátok meg belőle azt a
szeretetet, ahogyan Ő szeretet - mindenkit, egyformán.
G.H.
ANNON
----------------------------------------
SZERETETTEL KÖSZÖNTÖK MINDEN
IDELÁTOGATÓ
A
SZEMELVÉNYEKET
AZ
EMBERISÉG GONDOLKODÁSÁNAK ÉS ÉRZELMI VILÁGÁNAK JOBBÍTÁSA - A
SZELLEMI VALÓSÁGOK MEGISMERÉSÉNEK SEGÍTÉSE ÉRDEKÉBEN HOZOM EL
BEJEGYZÉSEK FORMÁJÁBAN ERRE A HELYRE. CÉLOM AZ EMBEREK
GONDOLKODÁSÁNAK AZ ÉLETSZEMLÉLETÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSA A SZELLEMI
IGAZSÁG MEGÉRTÉSEIVEL AZ EGYETEMES TUDATOSSÁGOK IRÁNYÁBAN.
MINDEN EMBERI GONDOLAT ÉS CSELEKVÉS HATÁSSAL VAN A SZELLEMI VILÁG
LÉTEZÉSÉNEK EGYSÉGESSÉGÉRE. ÉPP ÚGY MINT AZ EMBER ÖNÖN SORSÁNAK
ALAKULÁSÁRA IS - AZ AZ ÉLET EGYSÉGESSÉGÉNEK
TELJESSÉGÉRE IS.
--------------------------
G. H.
ANNON Lelki evolúció
ÜZENETEK AZ ELSŐ SZINTRŐL
A
TÍZPARANCSOLAT
Amikor
a Földön megszülettetek, csak egyetlen parancsolat volt: a
szívetekbe rejtőző élet egyetlen és minden alapot magában hordozó
isteni ajándékkal: a szeretettel kelett volna élnetek.
Azért
lett belőle tíz, mert ti alkottátok a parancsolatokat, a bűneitek
szaporulatával.
Az
Isten csak adott. A szeretet volt a legnagyobb földi adomány,
amivel élni nem tudtatok és így a bűn amit elkövettetek, a szeretet
megcsúfolása volt.
Azért
írok tízparancsolatról, mert abban a várban, amivel az Isten az
életetek utolsó percében magával egyesít, az egyszerű és
szeretetben leélt életet várja csak tőletek.
Azért
el kell kezdenetek a sziveteket eltakaró egy - egy réteg
leválasztását, mert az az Isten és az ő dicsősége elsötétítő
függönye.
Akkor
tudjátok meg, ha egy - egy sötét függöny előttetek lehullt, amikor
a fénnyel - ami minden függöny lehullása után világosodik meg - az
öröm, a béke, a nyugalom áldásos melege tölt el benneteket és segít
a következő függöny lehullásában.
Ez az
isteni öröm, amit semmi más nem tud nyújtani, az életeteket
könnyebbé teszi és elindultok felé, az ő országába, ami sokkal
szebb kell, hogy legyen, hiszen a bűnök, a sár, a pocsolya
stét undora hiányzik belőle.
A TI
VALLÁSOTOK - AMELY BÁRMILYEN IS - AZ ISTENHEZ VEZETŐ
UTAT MITATJA. CSAK AZ EGYMÁS KÖZÖTTI VETÉLKEDÉS BENNÜK AZ,
AMI NEM ISTENI.
Édes
Testvéreim! Az Isten várja a ti szeretetetekkel való éltetek
elszámolását, és ezért minden gondolatot és cselekedetet olyan
benső örömmel jutalmaz, amely az éden egy -egy közérzetének a
felvillanó és így elképzelhető fensége, amely ad az első
jócselekedetek feletti belső boldogító nyugalom. Ezért el kell csak
kezdenetek, és a második lépés már könyebb lesz.
Az
Isten az ő végtelen türelmével is megajándékoz, mert aki kővel dob
vissza benneteket, az az elveszett bárány, akit ne hagyjatok
elszélledni, hiszen az ő bűne sokkal nagyobb mint a tiétek, azért
olyan durva és azért olyan gonosz. De a jóság, ami belőletek
sugárzik, az ő lelkének páncélját megsértette, azon az a kis
fénysugár, ami bejutott, elindítja őt is azon az úton, amelyen ti
járni fogtok, hiszen a bűnök egyformák, csak abból a mennyiség
változik.
A TÍZ
PARANCSOLAT
AZ ELSŐ
PRANCSOLAT: Az életet nem szabad kioltani. Az új élet kioltása
nagyobb bűn, mint a már megszületetteké. A lelket széppé tevő
ügyeket pártolni kell.
A
MÁSODIK PARANCSOLAT:Az újra született érzelmeknek utat kell
engedni. Ezek az érzelmek az emberség, az egyenesség, az újak
támogatása, az ügyesség kihasználása, az eredeti öteletek
nyílvánosságra hozása.
A
HARMADIK PARANCSOLAT: A gyermekek, az öregek segítése.
A
NEGYEDIK PARANCSOLAT: Megtagadása a
pénznek.
AZ
ÖTÖDIK PARANCSOLAT: Az erőszak lecsillapítása, az energia jó útra
térítése.
A
HATODIK PARANCSLAT: Az emelkedett lelkek
tisztelete.
A
HETEDIK PARANCSOLAT: Az imádságokba való
elmélyedés.
A
NYOLCADIK PARANCSOLAT: Az emberies és felelőségteljes munkák
megszervezése.
A
KILENCEDIK PARANCSOLAT: Az édes Jó Isten mindenben és mindenkiben
szétáradó szeretetének becsülete és tisztelete.
A
TIZEDIK PARANCSOLAT: Az élet végének türelmes kivárása, akármilyen
nehéz is az.
A tíz parancsolat azoknak szól
akiknek a szíve a békése - szeretetre figyel!
Vasuth László | Címkék: tízparancsolat
G.H.
Annon Lelki evolúció
Médiumi
közvetítés
ÜZENETEK AZ ELSŐ SZINTRŐL
Margit
ír
Margit:
" A földi életemben Margit Anya voltam"
ELSŐ
TANÍTÁSI SOROZAT
1989.
Január 18. Február 8.
SZEMELVÉNY
A PÉNZ
HATALMÁRÓL
A Pénz
a Föld Sátánja! Azért olyan erős, azért olyan gyalázatos, azért
olyan nagyhatalmú, mert az imádatért cserébe azonnal
fizet!
A jó
Isten azért nem fizet azonnal, mert jó hozzánk, és akkor ad, amikor
szükségünk van rá.
A
Sátán ajándékai: - az ügyeskedő kedvessége, a megédesítő gyönyörök,
az ellopott nagyszerű élvezetek, az ügyeskedő ajándékok halmaza -
az ÉDEN - hez hasonlóak.
Az
édes jó Isten ajándékai csak a belső öröm, a fiatalos hév, a kedves
odaadás okozta jóérzés, és az Istenhit csodálatos fenséges
gyönyöre!
A két
dologban az a különbség, hogy az Isten ajándékának a gyönyörét csak
a tiszta lelkűek érzik.
Úgy
néz ki a dolog, mintha az Isten nem adna semmit!
Ha
eljutunk arra a fejlettségi fokra, amelyben ezt érzékeljük, a Sátán
ajándékait már nem tujuk értékelni.
Akkor
jutunk el Istenhez, ha amink van azt megosztjuk mással.
Azok a
vagyonok, amelyek oszttatlanul felhalmozódnak, a Sátán rabszolgáivá
tesznek.
Azért
ne legyen olyan pénz nálad, amiből valamennyit nem adsz másnak.
Csak egy dolgot szabad gyűjtani ezen a Földön: a
Jócselekedeteket. Isten veled.
Vasuth László | Címkék: a pénz hatalmáról
G.H. Annon lelki evolúció
I. kötet
médiumi közvetítés
ÜZENETEK AZ ELSŐ
SZINTRŐL
Margit ír
Margit: "A földi életemben
Margit Anya voltam"
ELSŐ TANÍTÁSI
SOROZAT
1989.Január 18. Február
8.
SZEMELVÉNYEK
+!
A mai írásom az ügyes
kezekről, a cselekedetek, a gondolatok csodálatos agyonhajszolt
gyógyítóiról szól.
A kéz azért játszik
fontos szerepet az ember életében, mert a végrehajtás egyik
legfontosabb eszköze. A kéz símogat és üt, ad és elvesz, gyakroltat
és elindíthat, az elsővé tehet és utolsóvá. Az élet fontos eszköze,
a gondolatok kivitelezője, a feladatok
végreghajtója.
Azért az első, az összes
szervek fölött áll.
A kezedet tartsd tisztán
és ápold: mert az ismertető jeled! Rá van írva a sorsod! Csak
olvasni kellene tudnod. A kezeiddel akkor vértkezel, ha a
gondolatok ellenére használod. Azért azt ajánlom, hogy a hátralevő
időben csak jóra használd, mert az Isten szavait írja most
is!
A kezekkel adj és sohase
üss!
A kéz olyan eszköz
amivel az életet értékessé teheted. A munkában a legjobb barát. A
gondolatban - amikor az nem tiszta - sokszor jelez, és megtagadja a
parancsot.
A te kezeddel még sok
szót kell leírni, amely szavak az emberek orvosságai lesznek. Azért
vigyázz rá úgy fizikailag, mint a bűnös
cselekedeteknél.
A gyógynövényeknél való
kerti munka nem gyöngíti, hanem erősíti a kezet. A
zongorázást is folytatnod kellene, mert lazítja az ujjakat. A mai
órának vége. Az Isten áldjon meg
gyermekem!
Vasuth László | Címkék: ügyes kezek
G.H. Annon lelki
evolúció
Médiumi közvetítés
ÜZENETEK AZ ELSŐ
SZINTRŐL
Margit
ír
Margit: " A földi
életemben Margit Anya voltam"
ELSŐ TANÍTÁSI
SOROZAT
1989. Január 18. Február
8.
SZEMELVÉNY
+!
A mai napon arról írok,
hogy az Isten az ő jó lelkeit hogyan veszi
magához.
Ne arra gondolj, amit az
"Élet az élet után" c. könyvben olvastál, mert az csak az emberek
képzeletében van így.
Amikor a lelked elszakad
a testtől, azon a sugáron, amit a jócselekedetekből, gyöngéd
szavakból és a jó gondolatokból szőttél az életed folyamán, azon a
fénycsíkon, aminek vége Isten kezében van: elindulsz
feléje!
Azért nem látták az
alagút utáni életet akik a klinikai halálból visszajöttek, mert az
a fény nem is ért tovább. Az Isten lehetőséget adott még annak
meghosszabítására. Tehát az élet az élet után ott ér véget, ahol a
fénycsík vége van.
Azért add átt ezt a
tudást akinek csak tudod, hogy meghosszabbítsák a
fényútjukat!
- Amikor a fénycsík
végéhez érnek, már látják az Istent, de nem tudnak hozzá eljutni,
mert az útjuk véget ért. Akkor azért nagy a kétségbeesés és az új
leszületni akarás, mert minden gondolat és cselekedet az Idő és Tér
megszűnésével alőttük áll. Látják az Istenhez eljutott lelkek
gyönyörűséges közérzetét és Isten mindent betöltő drága
lényét. Akkor elkezdik a tervezést a leszületésre, mert csak új
földi élettel tudják a fényútjukat
meghosszabítani.
Azért van az, hogy
nem az Isten ítélkezik felettünk, hanem saját magunk! Az
Isten olyan jóságos, hogy minden előrehaladást nagy szeretettel
fogad és sosem dorgál. Minden bűnünket megért!
Az Isten azért nem
engedélyezi a gyors leszületéseket, mert a Sátán a fel nem
erősödött lelkeket nagyon könnyen ugyanazokba a bűnökbe
viszi.
A Sátán csak a
Földön uralkodik, az élet után nincs hatalma.
Azért olyan erős a
Sátán, mert az ő hatalma itt látható. De az Isten fensége csak a
lélekben világíthat, és azt a Föld uralkodója - a Sátán - sokszor
mindenféle taktikával az Isten ellen
fordíthatja.
Azért kelett az
emberiséget megteremteni, mert az a csarnok - ami a Világmindenség
- az az alapja annak a Rendszernek, amire a Földek összességének
Rendszere felépül.
- Azért kelett az embert
megteremteni, mert az Isten az ő tudását és a jóságát meg aklarata
osztani. A Föld utáni bolygók az én ismereteimet túlszárnyalják,
csak azt tudom, hogy léteznek.
Amikor a Föld a
Tízparancsolatát megéli az ember, akkor tovább léphet. Az
itteni szemeink csak azt láthatják, akik erről a bolygóról jönnek
és különböző távolságra vannak Istentől. Azért ne hidd, hogy a
lelki ismeretfurdalás olyan pokol, mint amit a vallás tanít. Nem
olyan szenvedés az, hanem inkább a sajnálathoz hasonló
érzés.
Tehát minden fénycsík
végén élő emberi lélek látja a Földet. GONDOLKODIK, beleéli magát
egy - egy földi helyzetbe, és megpróbálja megoldani azokat a
helyzeteket, amiket életében nem tudott. Így erősíti lelkét a
következő leszületésre és a családjának kiválasztására. Amikor úgy
érezzük, hogy már voltunk itt vagy ott, úgy érezzük, hogy megéltünk
egy- egy helyzetet, akkor az a lélek, akinek az
inkarnációjában élni fogunk, az életét tervezgeti és elvisz a
kiválasztott helyre. Azért jó, ha az álom feledésbe merül, mert az
életünket megzavarhatná. A lélek- akinek inkarnációjában szerepelni
fogunk - lehet, hogy egy hozzátartozónk, aki a bűneit akarja velünk
levezelkelni, de lehet egy idegen lélek is, aki a mi
tulajdonságunkat akarja a géneken keresztül örökölni. Azért az
Isten az igazság, mert a lelkeket nem bünteti és nem akadályozza
ebben. A jó Isten az ő nagy fenségében megmutatja a helyes utat,
segít annak megtervezésében és a Föld Sátánaihoz a mi felkészített
lelkünkben az erőt a Földre küldi.
Az a mi szabad
akaratunk, ahogy ezzel élünk. A Föld lelkei csak a Földön élőket
látják, de tudják azt, hogy a fenséges Istenhez való jutáshoz
felsőbb bolygókon való élet járul még. Azokon már kisebb a Sátáni
hatalom és az Isten közelsége már az élet könnyebbségét jelenti.
Ott már a negyedik dimenzió uralkodik. A fejlődés a síkból
kezdődött! Ott is olt szabad akarat, csak a mozgás volt
korlátozott.
Amit már megéltünk, azt
látjuk. Tehát az első bolygórendszer /dimenzió/ a
síkban való életet jelentette, a második dimenzió a "Cyodák"
voltak. Itt is volt élet és szabad akarat, de már fejlettebb volt a
mozgás. Az UFO-k onnan jönnek, és a földi életre akarnak az
utódoknak segíteni abban, hogy a fejlődés folytatódik.*
Az én tanításom mára befejeződött. Isten
veled.
* Az evolúció
folyamatában ennyit "látnak" az Első Szint
lelkei.
Vasuth László | Címkék: isten jó lelkei